A 2023/2024. tanévi Diákolimpia® versenyeken elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által rendezett ünnepségen.
Több mint háromszázezer nevezés érkezett az ország legnagyobb tanulmányi versenye, a Diákolimpia® tavalyi versenysorozatára, amely 80 ezerrel több az előző tanévhez képest. A Diákolimpia® rendszerben részt vevő gyerekek számában is emelkedés mutatkozott: majdnem 160 ezer, 20%-kal több gyermek vett részt a versenyben 2022/2023-hoz képest. A teljes tanéven átívelő versenysorozat 2023/2024. tanévben már 37. éve rendezte meg a Magyar Diáksport Szövetség. Tavaly összesen 55 sportágban, ebből 14 közvetlenül az MDSZ szervezésében zajlott, további 41 sportágban pedig a sportági szövetségek rendeztek Diákolimpiákat. A rendszerben új elemként jelent meg Diákolimpia Junior, az alsós korosztályt megcélzó, multisport jellegű diáksportfesztivál, amely során versenyszituáció nélkül, kifejezetten élménysportban lehetett része a gyerekeknek. A korábbi évekhez hasonlóan az érintett tanévben is messze a legnépszerűbb sportág az atlétika volt, amelyre 113 ezer nevezés érkezett, ezt követte a labdarúgás (38 ezer) és a kézilabda (17 ezer).
A szervezet idén is elismerésben részesítette azokat a pedagógusokat és intézményeket, akik kimagasló eredményeket értek el a versenysorozatban. Az ünnepségen dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, dr. Balatoni Katalin, köznevelési helyettes államtitkár, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Rasovszky Kristóf, olimpiai bajnok úszó, dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke és Balogh Gábor, az MDSZ elnökeadták át az elismeréseket.
Összesen öt kategóriában kerültek díjazásra a legjobbak. A legeredményesebb vármegyei, illetve budapesti testnevelő díját azok a pedagógusok vehették át, akik tanítványaikkal a legeredményesebbek voltak az országos döntőkön. Minden vármegyéből és a fővárosból is egy-egy pedagógus kapott jutalmat. A legeredményesebb iskola elismerés odaítélésénél szintén az elért eredmény volt a mérvadó. Ebben a kategóriában az általános-, közép- és a kis iskolák között is a három-három legjobbat jutalmazták.
A tanév legeredményesebb Szabolcs-Szatmár-Bereg Diákolimpia® testnevelője: Kovács János Tiszadobi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Gratulálunk az elismeréshez!