2017. január 27-én a Megyeháza épületében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület sajtótájékoztatót tartott a 2017. február 3-5 között megrendezésre kerülő Összevont labdajátékok Diákolimpia országos döntőjéről.
A sajtótájékoztatón megjelent, Baracsi Endre az Egyesület elnöke, Dr. Bóka Loránd az Észak-Alföldi régió irodavezetője, valamint Szekér Lászlóné a Vasvári Pál Gimnázium testnevelő tanára.
A diákolimpiai döntők mindig a legrangosabb eseményei a Magyar Diáksport Szövetségnek. A korábbi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy Nyíregyháza jó házigazda, ezért is esett a választás a szabolcsi megyeszékhelyre rendezőként - mondta Dr. Bóka Loránd az MDSZ Észak-Alföldi Régió irodavezetője.
- Nagy felelősség a rendezés, de már izgatottan várjuk a döntőt. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen kiemelt finálé házigazdái lehetünk - mondta Dr. Baracsi Endre a Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét minden sportágban képviselik csapatok, sőt fiú kézilabdában két együttes is pályára léphet, a Zrínyi és az Arany Gimnázium. A lány kézilabdásoknál a kisvárdai Szent László Szakközépiskola, a kosarasoknál a Vasvári és a Krúdy Gimnázium, míg röplabdában a fiúknál és a lányoknál is a Vasvári csapatai lesznek ott a döntőben. Utóbbi gárda legutóbb harmadik lett, így szeretne most is érmet szerezni.
- A kollégáimtól nagyon jó játékosokat kapok, alaposan felkészültünk, és hazai környezetben jó lenne a legfényesebb érmet megszerezni - mondta Szekér Lászlóné a Vasvári Pál Gimnázium edzője.
A torna megnyitóját 2-án este tartják a Continental Arénában, a mérkőzéseket pedig több helyszínen, a Bem, a Vasvári a Wesselényi és a Zrínyi tornatermeiben rendezik. A rendezést Nyíregyháza város is támogatja.
http://www.szon.hu/nagy-elismeres-a-rendezesi-jog-nyiregyhazan-lesz-a-diakolimpiai-dontoje/3353305
http://www.nyiregyhaza.hu/osszevont-donto-2017-01-27
http://kolcseytv.hu/diakolimpia-donto/